Edző vs. Coach

Coachként az életem egyik fontos tényezője az önismeret, önfejlesztés. Azonban a lélek épsége és jól-léte mellett szintén nagyon fontos számomra a testi fittség, erőnlét és edzettség.

Kerekes Dani ügyfelem hivatása szerint személyi edző, aki – pont a másik oldalról nézve ugyanezt – osztja véleményemet. A vele készített érdekes beszélgetést olvashatjátok a következőkben.

111111153916331_273350696894304_5313924213684305920_n-szerk-fc5b1

– Milyen út vezetett oda téged, hogy személyi edző lett belőled?

– Őszintén szólva minden úgy kezdődött, hogy némi túlsúllyal küzdöttem. Elkezdtem otthon, gyakorlatilag saját kútfőből edzeni, ami kitöltötte a hétköznapjaimat. Az akkori párom vetette fel a kérdést, mivel munkahelyváltáson gondolkodtam, hogy miért is nem kezdek el ezzel foglalkozni. Úgyhogy gyakorlatilag egy hobbiból lett hivatás.

– Ennek a folyamatnak a során mit tanultál magadról?

– Leginkább azt, hogy semmit sem szabad sürgetni. Az elején nekem azért voltak olyanok, hogy azt hittem, hogy a “bab is hús” és sok olyan dolgot próbáltam megcsinálni, amihez nem volt elegendő fizikai erőm. Ezzel párhuzamosan a lelkiekben is el kellett azt rendezni, hogy nem feltétlenül kell egóból tolni a dolgot. Ezt igyekszem a vendégeimnek is átadni. Igenis realizálni kell azt, hogy ma, ezen a napon, én ennyire vagyok képes. Holnap, vagy egy következő alkalommal majd lehet hogy egy kicsit többre leszek képes. És inkább az egészséget kell szem előtt tartani és nem arra menni, hogy túltoljuk a dolgokat és lesérüljünk közben. A legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy mindent a maga idejében kell csinálni és minden jönni fog, ha az ember kitartó és lelkes. Azt pedig nekem is realizálnom kellett, hogy a sok év nem mozgását nem fogom tudni ugyanolyanná tenni, mint előtte volt. Ezt sokan nehezen értik meg, hogy ha 15 évig nem csináltál semmit, akkor egy hónap alatt nem lesz bomba alakod.

– Mi az amit a legfontosabb szakmai szempontnak tartasz a személyi edzéseid tartásakor?

– Mivel személyi edzésről van szó, egy emberrel foglalkozom az adott idő alatt. Maximálisan arra törekszem, hogy a lehető legtöbb szabályos gyakorlatvégrehajtás történjen meg. Minden egyes edzés előtt azért meg szoktam kérdezni mindenkitől, hogy milyen napja volt, hiszen akkor ahhoz mérten fogom változtatni azt a tervet, amit kitaláltam. Illetve fontos még, hogy fáj-e valamije, mik a problémái, mikor evett, stb. Én mindenképpen azt próbálom meg szem előtt tartani, hogy preventíven dolgozzunk és egészséget őrizzünk, illetve életbeni minőséget javítsunk. Engem az nem érdekel, hogy 36-os karja van, vagy éppen fél kilót fogyott, mert az nem számít.

Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy mindenki jól érezze magát a bőrében.

– Milyen egyéb módokon segíted még a vendégeidet ezeken kívül?

– Igyekszem lelkileg is támogatni őket. Van egy-két vendégem, akik már amikor bejönnek, látom rajtuk, hogy milyen napjuk van. Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy mi történt. Van olyan, hogy nem is edzünk, hanem inkább csak elmeséli. Én végighallgatom, hátha azzal tudok segíteni. Ha tanácsot kér, akkor megpróbálok valamilyen módon segíteni. Hiszem azt, hogy ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni, fejben ott kell lenni. Ha elvisznek minket a gondolataink, akkor nem fogunk tudni arra odafigyelni, amit éppen csinálunk. Csak csináljuk, mint egy gép, ami meg nem jó. Saját edzéseimen is van ilyen, hogy elkezdem és érzem magamon, hogy ezer felé vannak a gondolataim. Ilyenkor fogom és hagyom az egész edzést, mert nincs értelme. Úgyis csak egy szenvedés lesz az egész, amit nem élvezettel fogok csinálni, nem úgy fogok elmenni a teremből az edzés végén, hogy “hú, de jó, mozogtam egy jót, ma is tettem az egészségemért”, hanem azt fogom érezni, hogy ez egy nagyon nagy szenvedés volt.

– Mit tekintesz a vendégeiddel kapcsolatos legnagyobb elért eredményednek?

– Amíg ott vannak abban az egy órában, a tőlem telhető maximális tudást átadom mind a gyakorlatok, mind a táplálkozás terén, mind egyéb más területen. Mivel felnőtt emberekkel dolgozom, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Én nem fogok tudni ott lenni vele a nap 24 órájában. Ha ő úgy dönt, hogy otthon nem figyel oda arra, hogy mit eszik, mit iszik, vagy nem végzi a tanácsolt otthoni feladatokat, pl. nyújtást, én nem fogok tudni ott állni a vállán és lelkiismeretként kopogtatni, hogy “hé, haver csinálni kellene”. Mindenkire saját magára van ez bízva. Ebből kifolyólag vannak olyan vendégeim, akik fél éve járnak hozzám és sokkal többet fejlődtek, mint olyan vendégem, aki jár hozzám mondjuk 2 éve, de neki csak az fontos, hogy ott abban az egy órában mozogjon és ezen kívül nem érdekli a dolog. Merthogy otthon nem tud lemondani a borról, a pizzáról, az akármiről. Hiszem azt, hogy általánosságban olyan embereket vonzok be, akik hasonlóan állnak a dolgokhoz mint én. Így ha valaki nem tesz meg mindent a haladásért, pontosan tudja, hogy ez rajta is múlik.

Van egy olyan vendégem, pont a múltkorában raktam ki Facebookra, aki tavaly júliusban jött hozzám először. Nagyon visszahúzódó, félénk lány volt, viszonylag nagy túlsúllyal. Abszolút idegen volt neki az edzőtermi környezet, teljesen meg volt szeppenve, kettő szót nem lehetett kihúzni belőle. Szeptemberig járt hozzám, mert utána vissza kellett mennie Pécsre, ez idő alatt már nagyon sokat tudtunk javítani az önbizalmán. Sokat is fogyott és rengeteg olyan gyakorlatot meg tudott csinálni már akkor, amit előtte nem. Most januárban megint jött hozzám edzésre és körülbelül két hete csináltunk egy újabb felmérést. Én teljesen le voltam rajta döbbenve, hogy milyen jól halad. Rengeteget fogyott, nem is kilóban, hanem centiben. És már nem ugyanazokat a feladatokat csináljunk, mint az elején. Átment totális terminátorba, szétszeti saját magához képest a házat. Rá nagyon büszke vagyok. Most már úgy jön be edzeni, hogy látom, hogy teljesen otthonosan érzi magát, már nem gondolja, hogy bizonyos feladatokra nem képes. Neki sikerült kovácsolni az önbizalmán is.

Maga a testmozgás és ha valaki látja saját magán a változást, az önbizalmilag is tud neki egy olyan löketet adni, amit a hétköznapi életben is tud hasznosítani. Esetleg jobban a sarkára tud állni, talpraesettebb tud lenni és ez már nagyon nagy haladás.

Illetve van idősebb vendégem is, aki például nagy sikernek éli meg azt, hogy mire fölbaktat a másodikra nem fullad ki, hogy a metróból feljövet nem kell öt percet állnia a felszínen azért, hogy kifújja magát a sok lépcsőzés után.

Mindenkinek az a pozitív eredmény, amit eddig még nem tapasztalt saját magán.

Neki ez egy nagy fejlődés és én erre nagyon büszke vagyok. Mármint nem azért, mert ez az én munkámnak a gyümölcse, hanem mert ezt ő maga úgy éli meg, hogy érzi, hogy sokat fejlődött. Azt gondolom, hogy mindenki a saját maga szintjén tud elérni eredményeket. És innentől kezdve már csak a beállítottságtól és az életfelfogástól függ, hogy mennyire tudja ezt elkönyvelni sikernek. Én mindenkinek azt mondom, hogy ők munka után jönnek le edzeni, már eleve ez egy nagyon nagy siker, hogy egyáltalán erre van energiája, ideje és kedve. És ez már egy olyan pozitív dolog, ami nagyon kevés ember életének a szerves része.

– Azt már említetted, hogy ha az ember fejben nincs ott, akkor a gyakorlatokat sem úgy végzi, ahogy azokat kellene. Ezen túlmenően mi a véleményed a test és lélek egyensúlyáról?

– Nagyon nagy közhely, hogy ép testben ép lélek. Én saját magamon tapasztaltam, hogy ahogy fejlődött a testem az edzés hatására, úgy már nem vettem fel többé azt a bizonyos tipikus visszahúzódó testtartást, voltak olyan szituációk, amelyekbe bele mertem állni a korábbiakkal ellentétben. Azt gondolom, hogy a kettő egymást magával húzza. Vannak olyanok, akik lélekben erősek és testben kevésbé. Ott inkább a testet kell jobban edzeni. Aki lélekben egy kicsit gyengébb, testben viszont erősebb és erősödik is tovább az edzés hatására, úgy valamilyen szinten húzza magával a lelki dolgokat is. Pont ezért szoktam minden vendégemnek rendszeres pozitív visszajelzéseket is adni, dícsérni őket. Ha egy viszonylag idegen ember mondja – nem elfogultként -, hogy jó az amit a másik csinál, akkor az sokkal jobban tudja tölteni a lelket, mintha egy hozzátartozója mondja ugyanezt, aki valamennyire elfogult.

Úgy gondolom, hogy a test és lélek egymással párhuzamosan fejlődik, még ha nem is teljes mértékben ugyanabban az ütemben, de az egyik húzza magával a másikat.

– Te magad miért tartod fontosnak az önismereted fejlesztését a tested folyamatosan fejlesztése mellett?

– Rengeteg olyan dolog van, ami miatt fontos tudni azt, hogy ki vagy, hol helyezkedsz el a világban és hogy mi a küldetésed. Ha nem vagy tisztában magaddal, akkor viszonylag céltalanul bolyongsz a hétköznapokban. Fontos tudni azt, hogy mik az erősségeid. Például hogy jó a humorom, jó alakom van, de ezen kívül fontos az, amitől a legtöbb ember fél, hogy a gyengeségeinkkel is tisztában legyünk. Mert igenis minden embernek vannak gyenge pontjai. És ezeket lehet egyrészről erősíteni. Másrészről ha tudom, hogy nekem például a hirtelen harag egy olyan dolog, amivel én nem tudok mit kezdeni, vagy ami az én gyengeségem, akkor azon tudatosan tudok dolgozni. Például elszámolok tízig és nem kapom úgy fel a vizet. Van egy vendégem, akinek ha kétszer nem sikerül tökéletesen egy gyakorlat, akkor teljesen ki van akadva, hogy ő mennyire ügyetlen és béna. Én nem értek ezzel egyet. Hiszen mindent gyakorolni kell, ugyanígy az önismeretet is szerintem. És ezt mindenki máshonnan fogja tudni magának fejleszteni. Akár könyvekből, akár úgy, hogy eljár szakemberhez, akár úgy, hogy barátokkal beszélget, vagy hogy leül saját magában elmélkedni és megpróbálja ezt a dolgot tisztázni. Ehhez természetesen nagyon nagy lelki erő kell, nehéz saját magaddal szembenézni. Hiszen legtöbbünk szeret önmagával szemben elfogult lenni és kicsit kevésbé súlyosnak tekinteni azokat a dolgokat, amelyek meghatározzák az ő hétköznapjait a lelki gyengeség terén.

– Mondtál pár módszert az önismeret fejlesztéséhez, ezek közül te saját magad mit választottál?

– Én úgy kezdtem ezt az egészet egy nehéz élethelyzet után, hogy egyedül kezdtem el mászkálni mindenfelé. Akár Duna partra, akár étterembe és kicsit sajnáltattam is magamat, hogy a világon én vagyok a legszerencsétlenebb ember. Ez idő alatt figyelgettem a környezetemet is és észrevettem, hogy vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben lévők is – akár anyagi, akár lelki helyzetet tekintve. Ez után jöttek a különböző önismereti és pszichológiai könyvek, ezeket olvastam. Kézenfekvő volt, hogy Csernussal kezdtem én is, mint nagyon sokan mások a magyar társadalomban, akik szeretnének változtatni magukon. Aztán több, a barátok által javasolt könyvet is elolvastam. És most a legvége az volt, hogy elkezdtem járni én is szakemberhez, amiben szerintem semmi ciki nincsen, én ezt nyíltan merem vállalni.

Vannak olyan problémák, amelyeket saját magad is tudsz kezelni. Viszont van olyan, ami nagyon mélyen gyökerezik vagy nagyon régóta van veled és már kvázi egy háttérben futó alkalmazásnak titulálsz. Ha ennek megtalálod a gyökerét és kezeled, akkor egy huszárvágással valami nagyon jó dolog tud veled történni.

– Miben segítettek neked eddig ezek a módszerek?

– Többek között például abban, hogy nekem elég nehéz volt azt elfogadni, hogy én nem vagyok ez a tipikus férfi beállítottságú ember. Nagyon sok a női energiám, sokkal szenzitívebbnek érzem magamat sok dologra, mint általában a körülöttem lévő férfiak. Fakad ez abból is, hogy nekem nem nagyon volt férfiképem, hanem inkább női mintáim voltak. Sokszor nem is nagyon találom a hangot a srácokkal, ezért nekem mindig is nagyon sok lány ismerősöm volt. Ezt nagyon nehéz volt felismernem, hogy nekem akkor másra kell építkeznem, nem erre a macsós stílusra feltétlenül. Ezen kívül úgy érzem, hogy még rengeteg dolgozandóm van azzal, hogy elhiggyem, hogy én többet érek, mint amit hiszek magamról. Ebben a mai világban ez tízből kilenc emberre igaz lehet. Ha valaki zsarnok főnökökkel dolgozik például, akkor az hosszú távon eléggé meg tudja tépázni az önbizalmát. Ami nekem személy szerint még feladatom, hogy megtaláljam a helyemet. Nem vagyok az a nagyon megmondó személyiség, most már nem vagyok nagyon a társaság központja személyiség sem. Inkább a megfigyelő, apró részleteket jól elraktározó ember vagyok, aki ebből alkalmanként helyzeti előnyt tud magának kovácsolni 🙂  De abszolút azt gondolom, hogy az a szerepem, hogy figyelmesen-hallgató legyek és ezzel tudjak segíteni másoknak.

– Mi az, amit a legnagyobb felismerésednek tekintesz ezidáig önmagaddal kapcsolatban?

– Nagyon sokáig viseltem a társaság középpontja/bohóc/udvari blond/minden marhaságot megcsináló ember szerepét. Ez az énem azért még továbbra is néha felszínre tör, amit nem sajnálok egyáltalán. Azért mégiscsak jó dolog alkalmanként az embereknek örömet okozni, bármilyen közhelyesen is hangzik ez. Jóleső érzéssel tölt el, hogy ha egy közeli ismerősöm szomorú akkor én fel tudom őt vidítani. De felismertem azt, hogy ezt a bohóc maskarát le kell vegyem és nem feltétlenül kell ezt mindig viselnem. Hanem 30 évesen lehet már egy kicsit néha komolyan is viselkedni.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik most kezdenek hozzá mind a testük, mind a lelkük fejlesztéséhez?

– Legyenek kitartóak! Sokszor volt olyan, hogy könyvet dobtam a sarokba, hogy aki írta ezt a könyvet az elmehet a francba. Mert nagyon nehéz azt elfogadni, amikor rájövök, hogy ez a probléma rólam szól, ne már… Nem szabad mindig másokat okolni azért, mert veled valami történt. Néha sajnos be kell látni azt, hogy ebben én pontosan ugyanannyira benne vagyok/voltam, mint akár a környezetemben lévő emberek. Legyen szó párkapcsolatról, munkahelyi vagy családbeli dologról. Azt tanácsolom ezeknek az embereknek, hogy legyenek bátrak, kísérletezőek. Sokszor van nekem is olyan, hogy egy-egy könyv hatására elkezdek változtatni például a beszédstílusomon vagy szókincsemen, esetleg emberekhez való hozzáállásomon. Aztán mindig változtatok rajta, ha azt látom, hogy itt valami kicsit félresiklott. Mindenféleképpen nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki szembe tudjon nézni saját magával. Ez a legnehezebb feladat. Illetve egy ideje már senki másnak nem szeretnék megfelelni, csak saját magamnak. Rengeteg konfliktusom volt például édesanyámmal, mióta elkezdtem változtatni saját magamon. Azt mondta, hogy magas lóról beszélek, elbagatellizálom az ő dolgait. Holott nem, csak meg kellett tanulnom azt, hogy vannak dolgok, amikkel nem feltétlenül kell foglalkozni. Legyen ilyen egy bosszantó szomszéd, egy idegesítő kolléga. Úgysem tudsz őrajta változtatni. Ha minden nap sík ideg vagy tőle, azzal nem neki lesz rossz, hanem saját magadat teszed tönkre. Vannak olyan dolgok, amiket el kell engednünk.

Szerintem a mai világban mindenkinek nagy szüksége van egy szakemberre, aki mögötte áll. Nem azért, mert bolond, vagy mert kevesebbet ér, mint bárki más. Hanem azért, mert manapság annyi inger ér bennünket, hogy ezekkel egyedül nehéz lehet megbirkózni.

Akár otthon, akár a munkahelyen az egész élet egy nagy frusztráció, amit sokszor nehéz a helyére tenni. Hogy mi miért történt, miért vagyok éppen negatív vagy pozitív életszakaszban, mi lehet a célja annak, hogy velem most ez történt. Ezt csak akkor fogja tudni az ember a megfelelő helyiértéken kezelni, ha fejleszti az önismeretét. ◊

Kerekes Danit megtaláljátok az Instagramon (@functionaldani) és a Facebookon is 🙂

MIndenkinek jó test- és lélek edzést kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s