Ahogyan mások látnak engem – Lili barátnőm írása rólam

Egy különleges ötlettel állt elő Lili a minap. Szeretne írni egy cikket a blogomra arról, hogy hogyan ismerkedtünk meg mi ketten és hogyan lát ő engem a sok év barátságunk távlatában.

Ilyen még nem volt, gondoltam, igazán izgalmasan hangzott a dolog. Érdekes dolog azt írásban látni, hogy mások mit látnak belőlem, mit érzékelnek abból a sok változásból, ami zajlott/zajlik az életemben. Szinte azonnal elkészült a mű is, amit olvasva nehéz volt visszatartanom a könnyeimet. Elöntött a sok emlék, a honnan-hova érzése és a nosztalgia.

Olvassátok ti is sok szeretettel Lili írását 🙂

” Egy nyári délután a Duna parton ücsörögtem, amikor egy kedves, arra járó hostess lány egy túlélőtúrára toborzott embereket. Jelentkeztem… A táborba érkezve gyorsan csapatokra osztottak bennünket, ezen belül is párokra. A kezünkbe nyomták a sátrat, egy-egy hálózsákot és hátizsákot minden hasznos kütyüvel felszerelve. A sorsolt társammal összeállítottuk a kuckónkat, majd nekivágtunk a kalandnak. Én szétszórt tizennyolc éves voltam, ő pedig összeszedett húsz. Minden szempontból nagy különbség ez abban a korban. Az estét más társaságokkal töltöttük, talán hirtelen meg sem ismertük volna egymást a sok ember között, annyira nem foglalkoztunk a másikkal. Mire én aludni mentem, a sátorban szépen megágyazott hely várt, persze táskákból rakott szigorú demarkációs vonallal elválasztva az ő részétől. Remek, gondoltam…

ajosiah-weiss-8sjbzl1iymo-unsplashÉjjel fura hangok hallatszottak és láttam, hogy az én lakótársam gubbasztva szomorkodik a sátrunk közepén a korom sötétségben. Hosszú perceken keresztül vigasztaltam, de ő egy szót sem szólt. Reggel kiderült, hogy Ő, a fura lakótárs, édesdeden szunyókált, miközben én a hátizsák kupacot nyugtatgattam kitartóan. (Felmerül a kérdés, hogy melyikünk is a fura?!) Az első közös jóízű röhögésünk betonbiztos alapot adott a kapcsolatunknak.

Így ismerkedtem meg egy fantasztikus lánnyal, Padla Dórival tizenhat évvel ezelőtt.

Gyorsan lettünk nagyon jó barátnők. Sok változáson és korszakon át kitartó barátnők, akik mindegy hány időzónára is élnek egymástól, sosem maradnak le a másik életében zajló fontos eseményekről. Az ilyen barátság jó, építő és én imádom, hogy van!

Egyébként Ő egy olyan csaj, aki megmutatta, hogy főzni jó. Aki mindig meghallgatott, akkor is, amikor már biztos halálra unta a gyermeteg dolgaimat. Akivel ezer óra beszélgetés és meggyes teázás után is alig várom a következő randinkat. Akivel mindig megváltjuk a világot – mert azt kell – és akire mindig-mindig büszke leszek, mert olyan nagy dolgokat tesz folyamatosan az asztalra, hogy azt gondolom, ezektől forog a föld.

Dóri vidéken nőtt fel, számomra nehéznek tűnő körülmények között. Végig verekedte magát az iskolákon, miközben puszta önszorgalomból jobban megtanult két idegennyelvet, mint azt én rengeteg segítséggel sem tudtam. Kitartóan rakosgatta álmai várába a téglákat, szép sorban, egyiket a másik után.

Mindig volt koncepció, ami engem lenyűgözött. Volt nehezebb és könnyebb tégla, de mindegyik a helyére került pont úgy, ahogy azt ő eltervezte.

Ez ma sincs másképp… őrületes kitartással és elszántsággal evez az élet viharos tengerén és mindeközben az a bizonyos álomvár egyre csak bővül.

Ezerszer próbáltam példát venni róla. Mindig, minden korszakban volt valami számára egyértelmű, nekem pedig kivitelezhetetlen kérdés. Például amikor dolgozni kezdett, én (iskolás voltam) még el sem tudtam képzelni, hogy Dóri hogy lehet ennyire jól szervezett? Honnan tudja ilyen jól, hogy mi a “felnőttek dolga”? Hogyan tudja megállni, hogy korgó gyomorral elsétáljunk egy gyros-os mellett, mert otthon van kaja? Honnan van egyáltalán ennyi kötelességtudat benne?

Utólag most már tudom… Volt a cél és minden percben az vezérelte.

Így lett a sok meló eredménye egy lakás. A lakás, ami szintén hosszú elmúlt és elkövetkező évek terméke. Egy lakás, aminek az összes terhe végül az ő egyedüli terhe maradt. Persze itt is volt “B terv”.

Aztán pár évvel később, egyszer csöng a telefonom. “Figyelj, felmondok! Nem ez az utam, mást szeretnék.” Az első gondolatom az volt, hogy jézusom, mi lett az én megfontolt barátnőmmel?? Hogy hagyhatja ott azt, amiért eddig küzdött? A biztonságot, a kiszámíthatóságot és egy jó csapatot, amit szeret.

Lett egy ÚJ CÉL! Kezdődött elölről minden…

Minden másodperce beosztva, minden képessége és tudása bevetve, hogy a majd egy éves pihenés és önfejlesztés után a számlák valahogy be legyenek fizetve és ne kelljen letérni az útról. A komfortzóna elhagyásának nagymester asszonya ez a nő komolyan!

Mindig azt gondoltam, hogy eszméletlenül különbözünk. Ez olyan jó értelemben vett különbség, ami mindkettőnket motivált az évek során.

Miközben ezt a pár sort írom, rájöttem, hogy ugyan nekünk más a mesénk, de mindkettőnké végig a főnixmadárként való újraépülésről szól. Talán ez volt az egyik tudatalatti összetartó erőnk is!

aanshu-a-aykc1ddivbo-unsplashA mai délutánt is pont együtt töltöttük. Úgy mint régen a kis lakásban a földszinten, ahol a fekete pólós lány mindig valami finom friss sütivel és meggyteával várt. Ma egy elegáns Nő fogadott, három fogásos vacsival és a szokásos teával. Vannak dolgok amik változnak, de remélem a meggyteánk mindig megmarad!

E.L.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s