Egy korábbi cikkemben már írtam arról, hogy milyen egy pszichológiailag bántalmazó párkapcsolatban élni, mennyire fontos a lehető leghamarabb felismerni a szituációt és az „áldozatnak” elkezdeni kiállni magáért. A lentiekben Anna történetét szeretném megosztani veletek, aki több évig élt egy ilyen kapcsolatban. Hogyan kezdődött, mik voltak a jelek és hogyan lépett ki ebből a helyzetből? A vele készült beszélgetésből megtudhatjátok.

Nemrég léptél ki egy pszichológiai bántalmazó kapcsolatból. Elmesélnéd, hogy hogyan kezdődött ez a kapcsolat, mi volt a megélésed az elején?

Normálisan induló kapcsolat volt a miénk, nagyon könnyű volt őt megszeretni, egy rendkívül kedves, okos, őszinte megbízható férfi volt. Mindig csak az őszinteségére hivatkozott, hogy ő csak elmondja a véleményét. Én pedig meghallgattam és igazából fel sem tűnt, hogy az én véleményemet nem hallgatja meg és nem is érdekli őt. Évekig éltünk így egymás mellett, ameddig el nem kezdett az őszintesége fájni.

Mikor kezdted el azt érezni, hogy valami nem stimmel?

Elkezdtem magamat kevésnek érezni mellette, bizonytalan lettem, éreztem, hogy nem tudok 100%-ban önmagam lenni és lassan nem is tudom ki vagyok.

Csak az ő elvárásainak szerettem volna megfelelni és valamiért azt hittem, hogy ez így teljesen normális,

hiszen szeretjük egymást és az ember kompromisszumokat kell, hogy kössön a kapcsolatában. Azt felejtettem el, hogy az nem kompromisszum, hogy lemondasz önmagadról.

Mik voltak a jelek?

Jelek… először csak kisebb kritikák, mit kellene jobban csinálnom és ez talán még építőnek is hathat. De egy idő után a vélemények, tanácsok romboltak, mert mindig az lett a vége, hogy én mit nem csinálok jól vagy éppen milyen ember vagyok.

Hogyan viselkedett veled a volt párod?

Sokszor nagyon apró dolgokból és óriási balhé lett és egy ideig nem álltam bele ezekbe a veszekedésekbe, mert gondoltam, ha végig hallgatom hamarabb megúszom. Egy idő után viszont meguntam, hogy mindig én vagyok a hibás mindenért. Akkor beleálltam a konfliktusokba, de ezzel csak egy véget nem érő vita alakult ki, ami még több energiát vett ki belőlem. Az is veszélyes volt, hogy elkezdtem elhinni a negatív dolgokat, amit rólam mondott.

Mi tartott benne téged mégis ebben a kapcsolatban?

Mindig tudtam rá számítani és annak ellenére, hogy így viselkedett velem, nagyon sok jó pillanatunk volt. Azért abban is reménykedtem, hogy felismeri a hibáit és próbál rajtuk változtatni. Plusz annyira el voltunk mindig valamivel foglalva – utazás, család vagy a munka -, hogy egyszerűen a szőnyeg alá söpörtem és nem tekintettem erre, mint problémaforrásra. Jó, néha kicsit bepörög na és..? Igenis és…

Mi volt a végső pont, amikor azt mondtad, hogy ennek most már tényleg vége?

Éreztem, hogy nem vagyok boldog. Az utolsó hónapokban mindennaposakká váltak a viták, lelassult körülöttünk a világ. Nem tudtunk utazni, a rutinunkba temetkezni és szembesültem azzal, hogy már nem vagyok önmagam.

A volt párod hogyan reagálta le, hogy kiléptél ebből a kapcsolatból?

Nagyon nehéz volt elfogadnia, igazából nem is hitte el, hogy elhagytam. Mindig úgy történtek a dolgok, ahogy ő szerette volna, de ebben az esetben nem ez volt a helyzet. Minden úton-módon próbálta visszacsinálni az egészet – én már zaklatásnak is nevezném -, egyszerűen nem tudott belenyugodni, hogy elhagytam.

Voltak-e benned kétségek ezt követően?

Még mindig volt bennem egy remény, hogy meg tud változni. De el kellett fogadnom, hogy ez csak akkor történne meg ha ő tényleg akarná, nem pedig csak mondja, azzal a céllal, hogy visszamenjek hozzá.

Mi volt az a pont, ami után már biztosan érezted, hogy nincs visszaút?

Egy találkozónk alkalmával kiesett egy pillanatra a szerepéből és megint engem kezdett el hibáztatni azért, hogy itt tartunk. Egyből tudtam, hogy nem tud megváltozni, mert nem akar. Csak azt mondja, amit hallani akarok, hogy kibéküljünk.

Milyen érzésekkel, lélekkel szálltál ki a kapcsolatból?

Teljesen összetörve, dühösen, önmagamtól teljesen eltávolodva szálltam ki a kapcsolatból. Tudtam, hogy hosszú út áll előttem, hogy újra visszataláljak magamhoz és végre ne csak a rosszat, a hibákat lássam, hanem a jót is. Meg kellett szeretni újra önmagamat, mert rajta keresztül ezt nem tudtam megtenni.

Hogyan érzed magad most?

Szerintem jól haladok az utamon, kezdek visszatérni önmagamhoz, élvezem a szabadságot, azt, hogy nem minősítik minden szavamat vagy tettemet.

Mit tanultál ebből a kapcsolatból a jövődet illetően?

Amit biztosan megtanultam, hogy csak én tudok magamért kiállni, ezt senki nem fogja értem megtenni. Mindenféleképpen olyan kapcsolatot szeretnék, amiben nem kell lemondanom önmagamról azért, hogy másnak megfeleljek.

Mit tanácsolnál azoknak, akik még benne vannak egy ilyen párkapcsolatban?

Nehéz felismerni azt, hogy egy ilyen típusú kapcsolatban élünk. Nehéz felismerni, hogy mi magunk hagyjuk, hogy bántsanak. Bocsátsd meg magadnak már most, hogy eddig hagytad ezt. Tiszteld és szeresd magad annyira, hogy ne legyen többé lehetősége a párodnak bántania téged.

Kapcsolódó cikkek:

• Pszichológiai bántalmazás a párkapcsolatban
• Úgy gondolod, hogy neked nem lehet jó?
• Amikor a férfi dob egy csontot
• Olyan sokat bántottál, mégis miért ilyen nehéz elengednem téged?

Ha tetszett a cikk, látogasd meg a párkapcsolati és randizós cikkeim listáját is további olvasnivalókért.

A tartalom a Womagic.hu oldalon jelent meg magyar nyelven.