Fel-nőttként Felnőtté válni

Minden gyerek felnő egyszer. Ez egy meghamisíthatatlan tény. Az viszont már más kérdés, hogy a fel-nőtt gyerek vajon valóban Felnőtt lesz-e az életének következő éveiben, vagy pedig megmarad az úgynevezett Gyerek énállapotban. Ez már egy jóval fogósabb kérdés, amit sokszor az ebben a helyzetben lévő fel-nőtt emberek észre sem vesznek, hogy rájuk is vonatkozik. Nem tudják, hogy bár fel-nőttek, mégsem Felnőttek, hanem továbbra is Gyerekek.

Sokszor találkozom ezzel a helyzettel coachként (is) és „csak úgy”, a mindennapjaimban körül tekintve. De vajon miért alakul ez így, hogy egy fel-nőtt ember, legyen a 20-as, 30-as, 40-es, 50-es vagy bármelyik életévében, mégis Gyerekként éli az életét?

A családi neveltetés és minták erejét már nagyon sokan ismerik. Ha valaki például olyan kontrolláló szülő(k) mellett nő fel, aki nem engedi őt a tinédzser korban, hogy megtalálja a saját hangját, saját egyéniségét, nagy valószínűséggel megmarad a Gyerek énállapotban. Úgy, hogy észre sem veszi.

Ha a szülő folyamatosan döntést hoz a gyermeke helyett, helyette beszél, helyette nyilvánít véleményt, ha nem hagyja hibázni, illetve a saját útját járni, akkor ez a gyerek mindig Gyerek marad majd.

javier-allegue-barros-C7B-ExXpOIE-unsplash

Azt pedig jól tudjuk, hogy melyik is az az út, amelyik jó szándékkal van kikövezve, még akkor is, ha „pedig én csak jót akarok neked”. Ez a mondat is sokaknak ismerős lehet.

S mi az ismérve annak, ha valaki még mindig Gyerek, annak ellenére, hogy már fel-nőtt?

Többek közt én ide sorolom azt, amikor valaki nem tudja egyedül hasznosan eltölteni az idejét, hanem mindig kell hogy legyen körülötte valaki. Aki vagy szórakoztatja őt, vagy nem, de a lényeg, hogy nem egyedül van. Mint ahogy a kisgyerekek sem szeretnek sokáig egyedül lenni – ami természetes dolog. Ám ha egy fel-nőtt éli így az életét, az hosszú távon nagyon sanyarú sorsot tud neki hozni.

marie-luthman-zh2uzoV3LYk-unsplash

Egy másik dolog, amit még látok, hogy ezek a fel-nőttek gyerekként és esetleg tinédzserként nem tanultak meg önálló döntéseket hozni. E miatt hatalmas teher nekik a legegyszerűbb válaszút is. Ilyenkor vagy önmagukban tépelődnek, vagy ha meg is hoznak egy döntést, akkor is utána még sokáig megkérdőjelezik, hogy valójában jól döntöttek-e. De soha nem jutnak el arra a pontra, hogy 100%-ban bevállalják a döntéseiket, pláne, ha azokról később kiderül, hogy nem éppen a legjobbak voltak.

Ebben a szituációban pedig az egyik szélsőség, amikor a fel-nőtt egyáltalán nem képes döntést hozni és mindig megkonzultálja a helyzeteket a szüleivel, vagy környezetével.

Ilyenkor akár azt is hihetnénk, hogy milyen jó, ha valakinek fel-nőttként ilyen jó a kapcsolata a szüleivel. De sajnos a valóság az nem ez. Hanem hogy a fel-nőtt Gyerek, továbbra is a szülei szárnyai alá bújik, ha a saját élete kerül(ne) szóba. Majd Anya meg Apa megmondják, ők úgyis jobban tudják – hiába vagyok már mondjuk 50 éves. Ez a helyzet már azért segítségért kiált.

Ehhez szorosan kapcsolódó helyzet, amikor a Gyerek nem vállalja a felelősséget a saját életéért. Ez alatt értem a korábban említett döntéshozatalt és a döntés felelősségének vállalását is. De ezen kívül azt is, amikor nem tesz magáért a fel-nőtt Gyerek. Nem figyel az egészségére, nem tesz a saját szükségleteiért, talán mert nem is tudja/ismeri azokat. Hiszen mindig Anya meg Apa mondták meg, hogy mi hogyan legyen, mi hogyan jó neki, ezért sajnos nincs is kapcsolódása saját magához. Nem tudja, hogy hogyan kell dolgozni vagy megdolgozni dolgokért. Vagy pont fordítva, folyamatosan dolgozik és megfeszül és nem tudja, hogyan kell lazítani. A családi mintától függően.

Mindenesetre, ami a lényeg, hogy nem a saját útját járja, hanem a szüleiét. Ilyenformán pedig az őt ért szerencsétlenségek, bajok miatt mindig másokat okol.

A hiba mindig kívülről érkezik számára, ő csak szenvedő alany, nem tud mit tenni. De ki az, aki nem tud mit tenni? A gyerek. És a fel-nőtt Gyerek. Aki valójában Felnőtt, az felismeri az adott helyzetekben a saját hibázását, bevállalja azokat és megpróbál tenni ellene, tanulni belőle. Saját magán segít. A Gyerek viszont széttárja karjait, hogy ő ártatlan és kívülről várja a megváltást. A megmentést. Mert őt meg kell menteni – szerinte. Csakhogy ezekből soha nem tanul, nem építi be a megoldásokat, hanem újra és újra elvárja azt a környezetétől.

Ami még szintén a fel-nőtt Gyerek mintája, az a túlzott összefonódás a családdal. Ez lehet az is, amikor naponta beszélnek telefonon, vagy a Gyerek fel-nőtt létére minden hétvégén rohan haza a szüleihez. Ide sorolom még azt is, amikor egy személyes krízishelyzettel a fel-nőtt képtelen megküzdeni egyedül és azonnal a szüleitől várja a vígaszt. Itt is lehetne azt gondolni, hogy de hát miért probléma, ha valakinek szoros a kapcsolata a szüleivel? A probléma nem ezzel van. Hanem azzal, hogy ilyen esetekben nem beszélhetünk elkülönült és elkülönített életekről, személyes terekről, önállóságról. Ez sajnos egy függőségi kapcsolat. A szülő önmagától függővé teszi a Gyereket, a Gyerek pedig függeni akar a szülőtől, akkor is, ha már fel-nőtt. Mindez tudat alatt történik, persze. A hasonló függőségi helyzetekre mondta Pál Feri egy előadásában, hogy ez egy egyensúlyi állapot. Bár egészségtelen, de egyensúly.

tingey-injury-law-firm-veNb0DDegzE-unsplash

Ámde az egyensúly nem mindig jelenti azt, hogy hosszú távon ez lenne az előremutató az ebben a pszichológiai játszmában résztvevő emberek számára. Sőt. Hosszú távon csupán a már hosszú évek óta játszott pszichológiai játszma egyensúlya marad meg. Így a szülőnek nem kell a saját problémáival foglalkozni, mert foglalkozhat a Gyerek problémáival, azzal lekötheti az energiáit. A Gyereknek pedig szintén nem kell a saját életével foglalkoznia, nem kell az irányítást a kezébe vennie, mert megteszik azt helyette a szülei. Fantasztikus egyensúly, nem?

A probléma csak az sajnos, hogy ez az egyensúly sérüléseken alapszik. Ezeket kell elkezdeni megoldani, feloldani és akkor válik világossá, hogy a fel-nőtt Gyereknek tulajdonképpen mire is van (lenne) szüksége a saját életében. Csak ekkor kezdheti el valóban a saját útját járni, valóban élvezni az életet és csak így tudja megtalálni a saját boldogságát.

Vállalnia kell a felelősséget a saját boldogulásáért. Ekkor lesz a fel-nőtt Gyerekből valódi Felnőtt.

 

Kapcsolódó cikkek:

Életünk kontrolláló személyei

Életünk kontrolláló személyei – a feloldás

Ha tetszett a cikk, látogasd meg a nárcizmus és kontrolláló emberek cikkeim listáját is további olvasnivalókért.

 

 

 

A tartalom a Womagic.hu oldalon jelent meg magyar nyelven.

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s