Coaching a világ körül – a HCT megérkezett az USA-ba

Az elmúlt években szerencsém volt együtt dolgozni a világ különböző részein élő emberekkel. A Covid előtti időkben készségfejlesztő tréningeket tartottam Európa számos országában, eljutottam Szingapúrba és Mianmarba (Burmába) is, amivel ázsiai tapasztalatokra tehettem szert. Lehetőségem volt tréninget tartani Kenyában, ami életem első afrikai élménye volt. Azokban az időkben fantasztikus dolog volt, hogy ilyen messzi helyekre elutazhattam, személyesen találkozhattam az ottani emberekkel, megismerhettem őket és a kultúrájukat. Mindeközben pedig segíthettem nekik a készségeik fejlesztésében.

oskar-kadaksoo-DDBDkz0p918-unsplash

Aztán elkezdődött a 2020-as év, ami hatalmas kihívásokat hozott mindenki munkájában. Ez velem sem volt másként, Trénerként és Coachként. Az egész munkám átállt a virtuális térbe, szinte senkivel nem volt alkalmam személyesen találkozni semmilyen munkám közben.

Viszont azért volt valami jó is ebben az egész folyamatban. Bár fizikailag bezárkózott a világ, egy másik értelemben mégiscsak kinyílt.

A munkám virtuálisan is folytatódott a különböző országokkal, szerte a világban. Tartottam virtuális tréningeket az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, Törökországban, Jordániában, Indiában, Japánban, Kínában, Egyesült Államokban és Európa különböző országaiban élő résztvevőknek. Igazából azt kell hogy mondjam, az online felületen így tulajdonképpen még több emberhez és kultúrához tudtam eljutni, mint a sok utazással teli előző években. És ezek még csak a tréningek voltak.

marjanblan-6bXvYyAYVrE-unsplash

Ami a coachingot illeti, szintén nagyon hálás vagyok azért, hogy nemzetközi szinten is dolgozhatok. Már 2020 előtt is voltak Iránból, Amerikából és különböző európai országokból ügyfeleim. Múlt év óta azonban jelentősen megnőtt a lehetőségek száma. Bekerült a coaching listámba is Törökország, Lengyelország, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Columbia és még néhány másik ország. Ezek a tapasztaltok mind szélesítették a látókörömet, a világról alkotott látásmódomat és a gyakorlatomat abban, hogy hogyan lehet teljesen más kulturális háttérrel rendelkező embereknek segíteni coachingban.

Hiszem azt, hogy ha jó a Coach és az általa használt módszer is, akkor is mindig figyelembe kell venni az ügyfél kultúráját a coaching folyamat alatt.

A kulturális háttér meghatározza az egyén mindennapi működését és néha azt is, hogy milyen lehetőségei vannak az elakadásai megoldására. Ez egy nagyon fontos dolog, amelyet mindig szem előtt kell tartani, ha globális szinten folyik a segítés.

mike-swigunski-K1LvfbqGi2Y-unsplash

Most pedig egy új fejezet kezdődik a coaching karrieremben. A Holisztikus Coaching Terápia (HCT) megérkezett az Egyesült Államokba is! Nagyon örülök, hogy még több amerikai ügyfélnek van így lehetőségem segíteni a saját coaching módszeremen keresztül. Nagyon izgalmas új lépés a Coach utamon, hogy együtt dolgozhatok Dr. Eric Perry Klinikai Szakpszichológussal és Coachcsal Los Angelesből, Kaliforniából. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok fantasztikus élménnyel gazdagodom majd itt is 🙂

Helló USA, üdvözöljétek a Holisztikus Coaching Terápiát, Padla Dóritól 🙂

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s