A Kedveskedő szindróma: jelek, hátrányok és a gyógyulási folyamat

Ekkor:

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismertek Kedveskedő embereket. Ők azok, akik mindig a kedvedben akarnak járni, mindig mindent úgy akarnak csinálni, hogy neked jó legyen. Ők azok, akikkel gyakorlatilag soha nem kerülsz konfliktusba. Hiszen ők mindig egyetértenek veled és úgy viselkednek, hogy az a számodra lehető legjobb legyen.

Bár a „fogadói” oldalon ez egy nagyon kényelmes helyzet lehet, Kedveskedőnek lenni azonban az egyik olyan viselkedésmód, ami a legtöbbet veszi ki az emberből.

Kedveskedőnek lenni nagyon sok energiába kerül. Az ilyen ember folyamatosan pásztázza a környezetében lévőket (tudatosan vagy tudat alatt), megpróbál ráérezni a hangulatukra, szükségleteikre, vágyaikra. Mindig boldoggá akarja tenni őket. Folyamatosan arra törekszik, hogy a közte és más emberek közt lévő harmóniát a maximális szinten tartsa. Sőt, még akár az is célja lehet, hogy akkor is harmóniában legyen más emberekkel és biztosítsa az ő jó hangulatukat, ha távol vannak egymástól. Mindent megtesz, erején felül is, hogy szeressék őt. Ezt hívják megfelelési kényszernek is.

A Kedveskedők viselkedésének fő célja, hogy a környezetükben mindenki kedvelje őket. Ez azonban egy véget nem érő értelmetlen játszma. Senki sem képes eljutni arra a pontra az életében, hogy mindenki szereti őt.

Mivel minden ember más, ezért mindenkinek legalább valamelyest más nézete van arról, hogy mi a jó, rossz, elfogadható stb. Így tehát, ha valaki azt szeretné, hogy őt mindenki kedvelje, akkor neki bizony nagyon sok különböző módon kell viselkednie – egyszerre. A Kedveskedők pedig ebbe emberfeletti energiákat fektetnek.

Kívülről olyannak tűnhetnek, mint egy kaméleon. Attól függően, hogy kivel beszélgetnek, teljesen egymástól eltérő módon viselkednek. Egy pozitív életszemléletű ember társaságában ők is pozitívak, egy panaszkodóval ők is panaszkodni fognak – de ennek persze millió variációja fellelhető.

A Kedveskedőknek általában nincs valódi kapcsolódásuk önmagukhoz. Mivel mindig mások szemén és értékrendszerén keresztül értékelik önmagukat, fogalmuk sincs a saját hitrendszerükről, értékeikről, valódi vágyaikról. Igazából már elvesztették a kapcsolódást a belső valódi önmagukhoz.

De miért viselkednek így a Kedveskedők? Mi vitte őket erre az útra a helyett, hogy hinnének önmagukban és magukra koncentrálnának?

anthony-tran-3B6RfJQKBEM-unsplash

Mint nagyon sok más dolog, ez is a gyermekkorra vezethető vissza. A magas elvárásokkal rendelkező szülők, akik a gyerek iránti szeretetüket feltételekhez kötik, mindannyian azt hitetik el a gyerekükkel, hogy nekik bizony „meg kell dolgozni” a szeretetért. Ilyen feltételek lehetnek például a „jól viselkedés” (a szülők mércéje alapján), hogy jó jegyeket hozzon az iskolából, hogy a gyerek segítsen a szülő lelki problémáinak megoldásában, kiszolgálja a szülő igényeit és még sok minden más. Amikor a gyerek teljesíti ezeket a hibás szülői elvárásokat, akkor kap szeretetet tőlük.

Azonban, ha nem teljesíti ezeket, a szülők fizikailag vagy lelkileg bántalmazzák a gyereket, magára és figyelmen kívül hagyják, szándékosan megvonják tőle a szeretetet vagy bármely más büntetést bevethetnek. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy ha a gyerek nem viselkedik „jól”, akkor jogukban áll őt megbüntetni (néha egészen extrém módon is akár). Ezek a szülők sajnos soha nem hallottak a feltétel nélküli szeretetről. Csak akkor képesek a szeretet kifejezésére a gyermekük felé, ha az teljesíti az elvárásokat és az igényeiket. Ha pedig ez nem így történik, akkor szerintük természetesen a gyerekkel van baj. Nem velük, szülőkkel.

Ha tehát egy gyerek ilyen körülmények között nő fel, hamar kénytelen megtanulni, hogy hogyan érezzen rá mások elvárásaira és teljesítse azokat – annak érdekében, hogy elkerülje a büntetést. Azonban ezt a viselkedésmódot sajnos a felnőtt életükbe is magukkal viszik, többnyire a nélkül, hogy észrevennék azt.

 

Mi a hátránya annak, ha Kedveskedő vagy?

jonathan-rados-Sbxt82CsMxA-unsplash

A helyett, hogy saját magadra és a saját haladásodra koncentrálnál az életedben, az energiádat mindenki másra pazarolod. Talán elsőre fel sem tűnik, de az a sok figyelem amit másokra szánsz, végül majdnem az összes energiádat felemészti. És mi marad akkor neked? Tulajdonképpen szinte semmi. Mivel már hozzászoktál, hogy te és az igényeid úgysem fontosak, talán már meg sem fordul a fejedben, hogy azok lehetnének.

Pedig igenis fontosak! A szükségleteid, az érzelmeid, a vágyaid fontosak! Te magad fontos vagy!

Még akkor is, ha te most önmagadról nem éppen így gondolkodsz. De vesztegesd el magad másokra. Soha nem fogd azt elérni, hogy mindenki szeressen. Ez egyszerűen lehetetlen.

 

Hogyan hagyd magad mögött a Kedveskedő viselkedést?

william-farlow-IevaZPwq0mw-unsplash

Tanulj abból, amit a fentiekben írtam. Lesznek olyan emberek az életedben, akik nem fognak kedvelni téged. Tudom, még erre gondolni is nehéz, ha te is egy Kedveskedő vagy. De hidd el, ez teljesen normális.

Ha ezt el tudod fogadni, akkor kezdj el jobban foglalkozni önmagaddal. El kell hinned, hogy valóban fontos vagy. A Kedveskedő üzemmódból azért is nehéz lehet kilépni, mert nem biztos, hogy tudod, hogyan viselkedj, ha nem másoknak megfelelve.

Írj össze olyan dolgokat, amiket szeretsz/szeretnél csinálni a szabadidődben, egyedül. Írhatsz ide olyan dolgokat is, amiket még soha nem próbáltál ki, bár mindig szerettél volna. Írd le, hogy mire lenne szükséged önmagadtól, hogy jobb életed legyen. Találj új hobbikat, olyan dolgokat, amiket tényleg élvezettel csinálsz – és amik nem függnek másoktól.

Lépésről lépésre pedig kezdj el minél inkább befelé tekinteni a lelkedbe:

Ki vagy TE valójában?

Mik a céljaid az életben?

Mit szeretnél elérni?

Mit jelent számodra a valódi boldogság?

Ha pedig már tudod a választ ezekre a kérdésekre, akkor ne állj meg itt. Tegyél is konkrét lépéseket azért, hogy elindulj ezen célok felé. Ha csak valami picit is teszel minden nap vagy héten, már az is egy nagyszerű kezdet. Idővel növelheted a mennyiséget, egyre inkább önmagad felé fordítva a fókuszodat, a helyett, hogy az másokon lenne.

 

Amikor elkezdesz kigyógyulni a Kedveskedő módból, a környezetedben néhányan ennek nem fognak örülni – erre készülj fel.

andrew-neel-fqoYO9MjLLQ-unsplash

Hát persze, hiszen nekik hiányozni fog a figyelmed, az energiád, a folyamatos megfelelési kényszered irányukba. De ezek egyike sem a te feladatod. Nem feltétlenül kell egy 180 fokos fordulattal elszigetelned magad a külvilágtól. De tudd, hogy azok az emberek, akik eddig hozzászoktak, hogy „használnak téged”, a legkisebb változást is észre fogják venni. De ez az ő problémájuk, nem a tiéd.

Azzal, hogy a fókuszodat önmagad felé fordítod, tulajdonképpen jó példát mutatsz mindenkinek azzal kapcsolatban, hogy minden egyes ember a saját boldogságáért és haladásáért felelős. Remélhetőleg majd tanulnak ebből a jó példából. Ebben az esetben a te felelősséged, hogy felkészítsd magad arra, hogy vitába keveredhetsz másokkal és akár meg is szakadhatnak emberi kapcsolataid e miatt.

De azok az emberek, akik azért tűnnek el az életedből, mert te elkezdesz jobban foglalkozni önmagaddal, nem is kell, hogy az életedben maradjanak. Ezt soha ne felejtsd el. Engedd meg, hogy aki menni akar, menjen. Hosszú távon valószínűleg jobban fogsz így járni.

Ha pedig ebben a folyamatban úgy érzed, hogy nehezen boldogulsz egyedül, akkor keress valakit, aki már ezt végig csinálta. Akár a családból, akár a barátaid közül. Csatlakozhatsz önismereti csoportokhoz is, vagy kereshetsz magadnak egy jó pszichológust/coachot/gyógyítót. Mindezek segíteni fognak neked abban, hogy ne térj le erről az útról és fel tudd fedezni a saját életedet.

Mert fontos vagy. Megérdemled, hogy a saját életedet éld és ne másokét. Végül pedig hasonló gondolkodású emberek vesznek majd körül téged.

 

Hidd el, hogy meg tudod csinálni!

 

Dóri

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

A “…de mit gondolnak majd mások?” csapdája

A szeretetbonbonok veszélye

A Három Grácia: önértékelés, önbecsülés, önbizalom

Segíteni és elfogadni a segítséget másoktól

Szeretetlenül felnőve

Kiéhezve a figyelemmorzsákra

Az érzelmi energia önkiszolgáló

Úgy gondolod, hogy neked nem lehet jó?

Az önbizalmi válság okai és a kilábalás folyamata

Hahó, boldogság? Merre vagy? Kereslek!

Az érzelmek óceánján

 

További cikkeim a Cikklistáimban, témakörönként:

A randizós cikklistához kattints ide…

A párkapcsolati cikklistához kattints ide…

A nárcizmus és kontrolláló emberek cikklistához kattints ide…

Az önbizalom és érzelmek cikklistához kattints ide…

A változás és fejlődés cikklistához kattints ide…

A coaching bárhol cikklistához kattints ide…

A karrierváltó cikklistához kattints ide…

 

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s