A “Szorongó Monologista” – 7 tanulság a legutóbbi (nagyon) rossz randimból, ami minden férfinak hasznos lehet

A minap újra randira mentem, ami végül érdekes élmény volt … Újra. A találkozás során olyan dolgokat sikerült látnom, amilyeneket eddig még nem tapasztaltam; olyanokat, amelyekről hasznosnak tartom írni nektek, Uraim. Ezzel is szeretnék nektek segíteni abban, hogy ti már ne kövessétek el ugyanezeket a hibákat, amikor randiztok valakivel. Hogy milyen is volt a randim…

Randizós cikkeim listája

A randizás és az erről szóló írások fontos témakör azoknak, akik a párjukat keresik. A randizásról szóló cikkek azonban azoknak is érdekesek lehetnek, akik párkapcsolatban vannak, már csak azért is, hogy lássák, mi történik “odakint” 🙂 Erre gondolva, listába szedtem azokat a cikkeimet, amiket ezidáig a randizásról írtam. Remélem, hogy tetszenek majd nektek és tanultok…

Randi a Covid idején – avagy a feltűnő-eltűnő férfi

Már maga ez az egész 2020-as év is kihívás, ami a normál életvitelt illeti. Ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy közben valaki a párját is meg szeretné találni, hát közel sincs egyszerű dolgunk. Így vagyok ezzel én magam is. Most, hogy újra bezárt a világ – ebben az évben már másodszor -, szerintem külön átgondolást…

Tessék Uraim, lehet ezt jól is csinálni!

Hogy mit? Hát a randizást, ismerkedést. Az utóbbi időben számos olyan cikket írtam, amiben arról meséltem, hogy milyen válogatott módszerekkel lehet elrontani egy randit, egy ismerkedést. Legyen szó egy szimpla chatelésről, extrém nárcisztikus randipartnerről vagy „lebegtetős” játszmáról. Szerencsére azonban ez nem a teljes kép. Igenis van jó példa, léteznek még kedves, normális, figyelmes férfiak. Egy ilyen férfival pedig szerencsém…

A “lebegtetés” játszmája egy randipartnerem példáján keresztül

A szakirodalomban hívják ezt “húzd meg-ereszd meg” játszmának is, én a saját szótáramban a lebegtetés fogalmát használom az ilyen helyzetekre. De milyenek is ezek a helyzetek? Amikor a férfi bedob egy ötletet, valami olyat, amiről tudja, hogy a nőnek igazán kedvére való lenne. De aztán mégsem lesz belőle semmi. Ezt hívom én lebegtetésnek. Belebegteti, hogy…

Megtörtént, tanulságos chat beszélgetés…

Egy rövid, de annál tanulságosabb chat beszélgetésemet osztom meg most veletek. Tegye fel a kezét, akinek ismerős a helyzet! “-Szia szép hölgy. -Szia, hogy s mint? -Minden jó, és nálad? -Nálam is minden szuper, köszönöm! […] Mivel foglalkozol? -Szervíztechnikus vagyok. És te? -Én coachként dolgozom. -Az jó. […] És értesz a férfiakhoz? -Coachként a lelkükhöz…

Egy Rapidrandi élményei

Sokat hallottam már a Rapidrandiról, ilyet is, olyat is. Hogy résztvevőként ki hogyan él meg egy ilyen alkalmat, nagyon sok mindentől függ. A saját múltbeli párkapcsolati élmények, a saját nyitottság, saját elképzelések, a megjelenő emberek – mind az egyéni szűrő részeit képezik egy ilyen megélésnél. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek és megnézem ezt az én…